Pihenjen kellemes környezetben a hajdúnánási Csipkés Vendégházban!
Városunk fő utcáján található a klimatizált vendégházunk, amely két platánsorral díszített legszebb utca, mely a vasútállomást köti össze a főtérrel. Itt épült 1920-ban egy jómódú polgári paraszt család háza, melyet vendégháznak alakítottunk ki, egy teljes felújítás után.A szándékunk az volt, hogy egy kellemes, családias, de nagyapáink világát megidéző hangulatot hozzunk létre. Itt együtt tölthetik a szabad idejüket mindazok, akik a mindennapi munkájukban megfáradva kellemes pihenésre vágynak. Mindezt megfizethető áron.
Csoportoknak igény szerint ellátást biztosíthatunk, akár helyi specialitásokból is. Tapasztalatainkat több országot bejárva szereztük, így egy olyan miliőt hoztunk létre, ahol mi is jól éreznénk magunkat. Ezt ajánljuk most Önnek.
A vendégház elosztásából adódóan főként baráti társaságoknak, családoknak a legideálisabb. 12 fő részére tágas, kényelmes mind a szobák, mind a nappali és az étkező helyiség is. A mindennel felszerelt konyha, teljes önellátást biztosít. Új fürdőszoba és két új WC található az épületben. Szintén új a klímaberendezés is, korszerű hűtő-fűtő klímák kerültek felszerelésre. Vendégházunkban jakuzzi található. A teljes ház foglalásakor a jakuzzi használata ingyenes. Nagy hangsúlyt fektettünk a kényelmes fekvőhelyekre, így új matracok és anti allergén ágyneműk lettek vásárolva. A nappaliban egy nagy képernyős Smart TV van elhelyezve, a hálószobákban LED TV-k vannak. Ingyenes WIFI. A nyári melegtől az 50 cm vastag falak védenek.
A nagy udvaron 4 autó is parkolhat, még így sem zavarja a grillezést, bográcsozást és a filagória használatát.
A vidéki hangulatot fokozza a második udvar végében levő néhány nyuszi, kacsa, csirke, kakas amelyet etethetnek, itathatnak az aktív pihenésre vágyók. A 10 gyümölcsfa, csemegeszőlő, paprika, paradicsom terméséből is bátran fogyaszthatnak. A tulajdonosok a szomszédban laknak, bármiben az Önök segítségére állnak.
Ha felkeltettük érdeklődését, kérjük, küldjön egy gyorsüzenetet, hogy mikor és hány fővel érkezne.
A foglalás csak pozitív visszajelzésünk után lép életbe.
Foglalás
A foglalás csak pozitív visszajelzésünk után lép életbe.
Foglalás